


Hamarosan: Isle of Man TT – “No Room For Error”, vagyis “Nincs Helye a Hibának”
Kevesebb mint hat hét van hátra a 2023-as Isle of Man TT kezdetéig. Egy új dokumentumfilm is készül a „No Room For Error”, vagyis “Nincs Helye a Hibának” címmel, amely betekintést nyújt a kulisszák mögé, valamint a világ leggyorsabb országúti versenyzőinek életébe és gondolkodásmódjába.
A főszerepben: Monster Energy sportolók, John McGuinness MBE, Peter Hickman és Michael Dunlop. Ők versenyeztek tavaly a legendás országúti futamon. A „No Room For Error” felfedi ennek a nagy téttel bíró eseménynek az igaz történetét.
A pályán zajló rivalizálás és a szívek láthatatlan csatái mind-mind megelevenednek előttünk ebben a minden területre kiterjedő produkcióban; a riderek mérlegelik a kockázatot és a jutalmat az élet minden területén.
Ez a történet a szabadságáról, az emberi szellem erejéről és a győzni akarásról szól. Mi több, annak vizsgálata is, hogy mi motiválja azt a ritka keveset; akik mindent kockára tesznek azért, amit a TT ad nekik cserébe.
A “No Room For Error” kizárólag az ITV4 és az ITVX tévécsatornákon indul az Egyesült Királyságban május 22-től, hétfőtől négy egymást követő este. Az Egyesült Királyságon kívül mindenhol ingyenesen elérhető lesz a TT saját streaming platformján, a TT+-on (https://ttplus.iomttraces.com/) keresztül.